Ferencvárosi Születés: az Írisz Családi Kör oldala
Menü
 
Programjaink 2016-ban
 
Programjaink 2015-ben
 
Programjaink 2014-ben
 
Programjaink 2013-ban
 
Programjaink 2012-ben
 
Programjaink 2011-ben
 
Programjaink 2010-ben
 
Programjaink 2009-ben
 
SzületésHete2008
 
SzületésHete2007
 
Számláló
Indulás: 2008-02-11
 
Rólunk írták
Rólunk írták : A Születés Hete - Új lakókra vár a Babák rózsaparkja

A Születés Hete - Új lakókra vár a Babák rózsaparkja

Idén második alkalommal kerül megrendezésre május 5-11 között a IX. kerületben a Születés Hete. Az országos rendezvénysorozat részeként ingyenes programokkal várja az érdeklődőket öt helyszínen: a Dési Huber István Művelődési Házban, a József Attila-lakótelepi Közösségi Házban, a Babák rózsaparkjában, a Dandár Fürdőben és a Börzsöny utcai Szabó Ervin Könyvtárban.

A Születés Hete rendezvénysorozat immár hatodik éve kerül megrendezésre, a IX. kerületbe tavaly érkezett először. A program célja, hogy felkészítse a leendő szülőket a szülés élményének teljes átélésére. A már gyakorló anyukáknak pedig segít megtanulni, hogyan tekintsék egyenrangú partnernek párjukat. A programok teljesen ingyenesek. A hatnapos szüléssel, születéssel, családdal kapcsolatos rendezvény az óvodások rajzpályázatának eredményhirdetésével és díjkiosztással kezdődik május 5-én, hétfőn délután 1500 órakor.

A IX. kerületben teljesen spontán indult útjára az először csupán egy naposra tervezett rendezvény. Velenczei Ágnes az országos rendezvénysorozat honlapjának volt a korrektora, amikor kipattant a fejéből az ötlet: nagyon jó lenne, ha Ferencvárosban is lennének a Születés Hetéhez kapcsolódó programok. Az immár egy hetes rendezvénysorozatot egy lelkes önkéntes csapat szervezi, számuk a tavalyi kettőről mára már hétre nőtt. Valentin Józsefné ötletével megkeresték a József Attila-lakótelep Városrészi Önkormányzatát (RÖNK), ahol örömmel fogadták a kezdeményezést. Így kerülhetett sor arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a RÖNK közreműködésével 2007 májusában a Pöttyös utcai bölcsőde előtt megnyitott pihenőpark a Babák rózsaparkja elnevezést kapja. Ekkor ültették az első rózsatöveket a parkba, hagyományt teremtve.

Olyan programokat kívánnak nyújtani a családoknak, amelyek nem csak abban az egy hétben elérhetők, amikor tart a Születés Hete. Többek között elindult a baba-masszázs, a baba-mama torna, az intim-torna, a baba-úszás és az anyakényeztetés is, de szakmai tanácsokat is tudnak adni. Az érdeklődők még a babahordozó-kendő helyes használatát is megtanulhatják. Fő céljuk a nők összehozása, a közösségépítés volt, amit az eddigi tapasztalatok alapján sikerült is elérni - erre nagyon büszke a kis csapat.

Folytatva a hagyományt, idén is szeretnék megünnepelni az újszülötteket. A Születés Hete keretében minden, a József Attila-lakótelepen született gyereknek - akinek szülei ezt szeretnék - egy rózsatövet ajándékoznak, előtte pedig egy táblácskát állítanak fel, rajta az újszülött nevével és születési időpontjával. Idén április 26-ig várták a 2007 májusa óta született gyermekek szüleinek jelentkezését. Aki szívesen részt vállalna a programban, azok számára május 8-án egy kis ünnepséget kívánnak rendezni a helyszínen.

A Babák rózsakertjébe egyelőre csak a József Attila-lakótelepen született csecsemők virágai kerülhetnek be, de a jövő évi tervek között szerepel a rendezvény kiterjesztése a IX. kerület más részeire. Úgy gondolják, hogy nem csak a József Attila-lakótelepen vannak olyan nők és családok, akik tudatosabban szeretnének készülni a kis jövevény érkezésére. A nők egyre nyitottabbak a témára, ami rendkívül fontos.

A rendezvénysorozat azonban nem csak a várandós anyukáknak szól. A szervezők több korosztályt is szeretnének megszólítani. Lesznek programok anyukáknak, apukáknak, nagyszülőknek, sőt még kamaszoknak is. Nekik szól a First Age zenekar ingyenes koncertje és a rögtön utána következő előadás a női szexualitásról. Hoppál Bori testtudat oktató előadása a „A női test csodái: a női szexualitás” címet viseli, és nem csak a fiatalabb korosztálynak szól, minden nő sokat tanulhat belőle.

watsuA Születés Hete, a Család születik - így látják óvodásaink című kiállítás megnyitójával veszi kezdetét. A rajzpályázat igen nagy sikert aratott a ferencvárosi óvodások között, rengeteg pályamunka érkezett. Mutz Péter: Család születik… meséjével indított gondolataikat vetetették papírra a kicsik, melyeket most díjaznak. A kiállításon és a rendezvény fénypontjának számító, rózsatő-ültetésen kívül azonban sok más színes programmal találkozhatnak az érdeklődők. Lesz szaktanácsadás, beszélgetés, baba-mama klub, baba-masszázs, vásár és természetesen anyakényeztetés is. Utóbbi része a rendezvénysorozat legkülönlegesebb programja, a Watsu. A Watsu nem más, mint az anyaméh-élmény, vagyis anyakényeztetés vízben. Lényege a testmeleg vízben történő lebegés és masszázs, melynek során az anyaméh biztonságának élményét, a létezés örömét, a folyékony szeretet élhetik át a résztvevők relaxáció közben. A Watsut bárki kipróbálhatja, korosztálytól függetlenül. Hogy mi is ez pontosan? Itt megtalálod: http://www.youtube.com/watch?v=l3DvzOvjCME&eurl=

A IX. kerületi rendezvények részletes programját a www.ferencvarosiszuletes.gportal.hu oldalán is megtalálhatják az érdeklődők, illetve hasznos információkhoz juthatnak a Születés Hete országos rendezvénysorozat honlapján is.

 

http://www.municio.hu/?p=2283#more-2283 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fórum
 
Szakértők
 
Anyukáink ajánlják
 
Programajánló
 
Egyéb programok
 
Születés linkek
 
Ajánlott oldalak
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.