Ferencvárosi Születés: az Írisz Családi Kör oldala
Menü
 
Programjaink 2016-ban
 
Programjaink 2015-ben
 
Programjaink 2014-ben
 
Programjaink 2013-ban
 
Programjaink 2012-ben
 
Programjaink 2011-ben
 
Programjaink 2010-ben
 
Programjaink 2009-ben
 
SzületésHete2008
 
SzületésHete2007
 
Számláló
Indulás: 2008-02-11
 
Rólunk írták
Rólunk írták : Babák rózsaparkja

Babák rózsaparkja

Rózsatöveket ültettek a József Attila-lakótelepen a tavaly május és idén május között született babáknak a Születés Hete programok keretében a Ferencvárosban. A babaköszöntő ünnepséget csütörtökön rendezték meg. A kerületben ez már a második alkalom, hogy a csecsemők születéséről virágültetésessel emlékeznek meg.

Valentin Józsefné volt bölcsődevezető találta ki, hogy az önkormányzat egy-egy rózsatővel köszöntse a lakótelepre született babákat.

A kezdeményezés Velenczei Ágnesnek a Születés Hete ferencvárosi programjai szervezőjének is megtetszett. Miközben szervezni kezdtük az eseményt, kiderítettük, hogyan készül a Pöttyös utcai bölcsőde előtt egy pihenőpark a főváros és a kerület közreműködésével. Benyújtottunk egy pályázatot a József Attila-lakótelep Városrészi Önkormányzatnak, hogy ültessenek rózsákat a parkba, így az első alkalommal a főváros és a kerület, idén pedig csak a kerület fedezte a költségeket” – mondta a távirati irodának Velenczei Ágnes.

A civilek további adományokat gyűjtöttek és a babák nevét, születési idejét feltüntető kis táblákat készíttettek, amelyeket a rózsatövek elé helyeztek. Tavaly 30, idén pedig 32 család élt a lehetőséggel – tette hozzá Velenczei Ágnes.

A Születés Hete rendezvénysorozatot immár hatodik alkalommal tartják meg országszerte május 4. és 11. között. A különböző programokon az érdeklődők hozzájuthatnak azokhoz az információkhoz, amelyek a várandóssággal, a szüléssel, a születéssel kapcsolatban segítenek tájékozódni. A programok megtalálhatók a www.szuleteshete.hu című honlapon.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fórum
 
Szakértők
 
Anyukáink ajánlják
 
Programajánló
 
Egyéb programok
 
Születés linkek
 
Ajánlott oldalak
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.